Sok külföldi cég annak ellenére költözött Svájcba, hogy gyakorlatilag nem üzletelnek vagy csak elhanyagolható mértékben az alpesi ország határain belül.
A svájci UBS óriásbank felülvizsgálta a 2014-re várt nyereséget és költségcsökkentést jelentettek be, miután a nettó eredmény csaknem a felére zuhant a második negyedévben.
Nem örültek a kantonok, sem a sajtó, de még a politikusoknak sem tetszett a kormány új törvénytervezete, amely az adózást hozná még jobban összhangba a nemzetközi szabványokkal.
Megvenni, vagy nem venni? A német hatóságok arról döntenek, hogy megvegyenek-e olyan egyértelműen Svájcból lopott banki adatokat, amelyek segítségével adócsalókat leplezhetnek le.
Az FDF korábbi közlése szerint, az Amerikai Egyesült Államokkal ellentétben Svájcnak nem származott jelentős vesztesége, amikor segített a UBS banknak.
A két ország között kiélesedett a viszony, mert a kanadai hatóságok a UBS svájci órásbanktól azt követelik, hogy adja át a kanadai számlatulajdonosok adatait.
Az SBA továbbra is hevesen ellenzi az automatikus adóinformáció-csere bevezetését, ehelyett a forrásadó bevezetését támogatják, hogy megvédjék az ügyfelek érdekeit, ezzel is támogatva a svájci gazdaságot.
A Svájci Szövetségi Bíróság ítélete szerint a pénzügyi szuperfelügyelet, a FINMA jogellenesen kötelezte a UBS óriásbankot arra, hogy ügyfelek adatait adja át az amerikai hatóságoknak.
Ha egy kanton kiveti az örökösödési és ajándékozási adót is, akkor ezek mértéke általában megegyezik. Az örökösödési adó kivetésének joga azé a kantoné, ahol az örökhagyó lakott.